1. rész

Megumi a verseny megható befejezése után nem sokkal éppen úton volt ki az épületből barátaival, amikor egy ismerős arcra lett figyelmes alig egy méterrel maga mellett. Mondta társainak, hogy menjenek nyugodtan, neki van még egy kis dolga.

- Matsuoka-kun? - kérdezte félénken a vörös hajú fiútól.

- Hm? - fordult a lány felé. - Ismerjük egymást?

- Ishihara Megumi vagyok. Én is az …

- Iwatobi általánosba jártál. - kezdett felrémleni neki a lány arca. - És osztálytársak voltunk.

- Igen. - mosolygott, szeme pedig felcsillant, hogy emlékszik rá a fiú. - Én csak... gratulálni szeretnék. Nagyon jól úsztatok! - mosolygott ismét. - Jó volt újra együtt látni titeket. - mondta ki, bár nem akarta.

- Igen, nekünk is jó volt megint együtt úszni. - gondolt vissza arra a pár percre, és egy félmosoly húzódott a szájára. - Öhm... viszont nekem most mennem kéne. - mutatott hátra, csapattársai felé.

- Persze, oké.

- Melyik suliba jársz? - kérdezte kicsit sietősen.

- A Kamio művészeti középbe! - sietett ő is a válasszal.

- Tényleg, órákon is mindig rajzoltál. - kacagott, ahogy felidézte, mire a lány elpirult. - Jó volt találkozni! - intett, majd hátat fordított a lánynak. - Viszlát, Ishihara! - köszönt, amikor hátrapillantott.

- Viszlát... - kiáltotta az elrohant fiú után - ...Matsuoka-k...

- Ő volt a pasid? - kérdezte egy barátnője a háta mögül.

- M-mi??? - teljesen elvörösödött arccal hátra fordult. - D-d-dehogyis! - dadogta zavarában.

- Pedig nagyon helyes! - ütögette vállba kicsit erőszakos barátnője.

- Ugyan már, Mei! Ő csak egy régi iskolatársam. - mosolygott, majd elindultak a többiekhez. Még egy fél pillantást azért vetett hátra, a siető fiú felé, aki éppen akkor fordult be a sarkon.

A verseny másnapján Megumi a szomszéd városba ment meglátogatni a nagyszüleit. Hazafelé a vonaton ülve egyre több gyanús alak keveredett köré. Remélte, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz, de folyamatosan őt figyelték, közben pedig sugdolóztak. Próbált nem rájuk figyelni, ezért inkább a padlót kezdte el vizsgálni.

- Helló, kislány! Leülhetek? - kérdezte az egyik pasas, aki odalépett elé, és készült további szó nélkül leülni.

- Á, köszi, hogy foglaltad nekem a helyet! - dobta le magát az ülőhelyre Rin, még a férfi előtt.

- Matsu-Matsuoka-kun! - lepődött meg a lány.

- Fenébe... - szűrte fogai között a gyanús alak, majd visszament a többiekhez, Megumi pedig megkönnyebbülve kifújta a levegőt.

- Köszönöm! Megmentettél! - nézett hálásan a fiúra, aki viszont nem igazán törődött azzal, amit a lány mondott.

- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk! - mondta, miközben nézett ki az ablakon. - Hazakísérjelek? - kérdezte, majd Megumira nézett.

- N-nem kell, köszön...

- Biztos? - kérdezte újra, erősebb hangsúllyal, fejével pedig a velük szemben ülők felé biccentett.

- Köszönöm, elfogadom! - nézett ki ő is az ablakon. Zavarban volt, hiszen általános óta volt valami, amit el akart mondani Rinnek.

- Itt szálljunk le! - ragadta karon az utolsó pillanatban a lányt, akinek az ajtó majdnem odacsukta a táskáját.

- Mi a... miért rángattál le? - kérdezte dühösen. Úgy 5-6 km-re lehetett attól a megállótól, ahol egyébként leszállt volna, onnan pedig még majdnem 1 km, mire hazasétál.

- Azért! - mutatott a távolodó vonatra, aminek ablakából azok a bizonyos gyanús alakok figyelték őket kissé dühösen. - Nagyon kinéztek téged maguknak... - jegyezte meg, miközben sétáltak hazafelé.

- Velem még soha nem fordult elő ilyen. - nem értette, hogy miért pont ő.

- Egyébként... sokat változtál általános óta. - nézett végig gyorsan a lányon, aki ebből csak egy pillanatot csípett el. Rögtön zavarba jött.

- E-ezt meg h-hogy érted?! - kérdezte kiakadva, vörös arccal.

- Semmi, csak úgy mondtam. - rántott vállat. - Kérsz egy fagyit? - mutatott a kisbolt felé, ami mellett éppen elhaladtak.

- Köszönöm, elfogadom. - nézte a talpuk alatt elnyúló betont.

- Tessék. Remélem jó lesz. - nyújtotta át az addig kint várakozó lánynak.

- Köszönöm! - hangzott halkan.

- Minden oké? Olyan csendes vagy. - állapította meg Rin, néhány perc néma csendben eltöltött séta után.

- Matsuoka-kun, én... - készült, hogy elmondja, azonban - ...csak aggódom a vonatos fazonok miatt. - hazudott. Azok már egy cseppet sem érdekelték.

- Nem kell félned, itt vagyok! - mondta nyugtatóan, selymes hangon.

- Mert ha neked is bajod esne, akkor jobban kéne majd magam éreznem? - kérdezte furcsállva, de inkább piszkálódva.

- Hé! Nekem soha nem esik bajom! - mondta büszkén, mire a lány kacagni kezdett. - Most meg miért nevetsz ki? - kérdezte, de már az ő szája is mosolyra húzódott.

- Nem! Semmiség! - próbált komolyságot erőltetni az arcára, de nem ment neki.

- Hé! Ne nevess ki! - kezdte el csikizni a lányt. - Hallod? - a lány viszont a csiklandozástól még inkább nevetett.

- Matsuoka-senpai! - kiáltott a fiú után egy alsóbb éves.

- Ai! - lepődött meg, ahogy hátra nézett. - Hát te?

- Szeretnék a senpai-ommal futni, ha megengeded! - hajolt meg.

- Csak ha tudod tartani a lépést! - viccelődött, majd elindultak.

Fél óra futás után megálltak egy pillanatnyi pihenőre.

- Matsuoka-kun? - lépett az említett fiú mellé egy fekete hajú lány.

- Ishihara! Szia! - köszönt neki kicsit lihegve.

- Örülök a találkozásnak! Nitori Aichiro vagyok, másodéves a Samezuka Akadémián! - mutatkozott be a kis szürke hajú fiú.

- Ishihara Megumi vagyok, harmadéves a Kamio Középiskolában. Örülök a találkozásnak! - mosolygott a lány barátságosan. - Hogyhogy itt futtok? - kérdezte. - Ritkán vannak erre olyanok, akik futni jönnek.

- Pont ezért. - válaszolta gondolkozás nélkül Rin.

- Nincs konkurencia, mi? - vette a lapot egyből Megumi.

- Úgy van! - mosolygott a vörös hajú fiú. - Leülünk? - kérdezte a mellette állóktól.

- De s-s-senpai! - kezdett bele Nitori. - Nekünk most edzeni kell, hogy...

- Nyugi, Ai! Nem foglak beköpni a kapitánynak! - kacsintott, majd leült a lány mellé.

- Ezek szerint nem tettek ki a csapatból a múltkori miatt. Örülök! - könnyebbült meg Ishihara.

- Nem. A kapitány azt mondta, hogy jobb büntetést tud. Úgy kell úsznom a csapatban, mint ahogy akkor csináltam Haruékkal. - mosolygott, majd beletúrt a hajába.

- Valamit kifelejtettél, kapitány! - szólt közbe Nitori, kicsit megnyomva az utolsó szót.

- Te lettél az új kapitány? - örült meg egyből a hírnek Megumi. - Gratulálok!

- Nem az én döntésem volt. De azt mondta hozzam össze a legjobb csapatot.

- Szóval a lehetőség kapuja nyitva áll előtted. - vonta le a következtetést a lány.

- Úgy is mondhatjuk. Na és veled mi a helyzet?

- Az iskola elég kemény tud néha lenni. Jövőhéten lesz majd egy versenyem, így most én is nyakig benne vagyok a készülődésben. - mosolygott. - Indulok is, mert edzésem lesz. - pillantott az órájára, majd vállára kapta a táskáját és felállt a padról. - Később találkozunk, Matsuoka-kun! - mosolygott. - Örültem a találkozásnak, Nitori-kun! - intett, majd elsietett.

A fiúk is folytatták a futást vissza a kollégiumig.

- Matsuoka-senpai! Honnan ismered Ishihara-sant? - kérdezte út közben Ai.

- Alsó középből, amikor az Iwatobiba jártam. Osztálytársak voltunk. - mesélte. - Bár azt nem értem, hogy milyen edzése lesz most. Akkoriban mindig rajzolt, meg abba a klubba is járt.

- Talán ő is úszóklub tagja lett a Kamioban. - vetette fel Nitori.

- Azt kétlem. Az valami művészeti suli. - agyalt tovább Rin.

- Egyébként téged hogyhogy nem hívott el a versenyére? Úgy láttam jóban vagytok.

- Miért kellene elhívnia? Csak volt osztálytárs, semmi több. - mondta, bár azt hitte ez egyértelmű. - Akkor meg miért akarná, hogy én is ott legyek?

- Hm, ezek szerint rosszul láttam. Igazad van, senpai! - mosolygott, majd bementek a hatalmas épület kapuján.